uniós pályázatok kategória archívuma:

jún 10

Októberben indulnak az uniós pályázatok

Megérkeztek Brüsszelből az első észrevételek a 2014–2020-as fejlesztési időszakra vonatkozó hazai elképzelésekről, az eddigi jelzések alapján előfordulhat, hogy néhány operatív program esetében kisebb változtatásokra lesz szükség. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára lapunknak elmondta: az uniós észrevételek mélyen szakmai részkérdéseket érintenek, többek közt a közlekedésfejlesztési kérdések kapcsán és a gazdaságfejlesztési operatív programban nyújtandó visszatérítendő támogatások …

Olvass tovább »

máj 31

Vállalkozásoknak nyújott állami támogatások – új uniós szabályok a K+F fellendítése érdekében

talca

A kutatási és fejlesztési tevékenységek fellendítését célzó szabályozási reformjával az EU a jövőben meg kívánja könnyíteni a kormányok számára a vállalkozások támogatását. A reform egyik elsődleges célja, hogy az erőforrásokat azoknak az állami (kormányzati) támogatásoknak a kivizsgálására lehessen összpontosítani, amelyek a leginkább hátrányosak lehetnek a versenytársak számára. A jövőben a vállalkozások a tevékenységek szélesebb köréhez különféle típusú …

Olvass tovább »

máj 19

Hogyan tovább, logisztikai pályázatok?

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az új hétéves uniós költségvetési ciklusban hazánkba jutó források logisztikai és klaszter pályázati rendszerének korszerűsítését és hatékonyabbá tételét javasolja. Ezek figyelembevételével nőhet vonzóképességünk. Az MLSZKSZ tagjai az elmúlt hét évben összesen 9,7 milliárd forint uniós támogatást nyertek el. Ez a logisztikai szolgáltató központok által megvalósított fejlesztések átlag 40 …

Olvass tovább »

máj 08

Korszerű laboratórium lesz az Újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban

Komplex természettudományi laboratórium jön létre az Újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban – adta hírül a kerület honlapja. Az uniós pályázat részeként, közel 260 millió forintból épülő létesítmény a kémiai labor szerepének betöltése mellett a természettudományok oktatási feltételeinek korszerűsítését célozza, például digitális táblákkal, informatikai fejlesztésekkel, különböző segédanyagokkal. A gimnázium tizenöt másik újpesti oktatási intézménnyel is együttműködik, a diákok …

Olvass tovább »

máj 07

A turizmus a gazdaság egyik húzóágazatává vált

papucs

Magyarország Európai Uniós csatlakozása óta – 2004 és 2013 között – nagyjából 330 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás érkezett a turizmusba, ami az ország számára elérhető összes uniós forrás 4,3 százaléka – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára az MTI érdeklődésére. Horváth Viktória hozzátette: a tíz év alatt mintegy 1360 projekt …

Olvass tovább »

máj 05

Uniós pénzek: szó sincs felfüggesztésről, elnézést kértek

Egy, az mno.hu birtokába került levél szerint az Európai Bizottság korábbi levelében nem az uniós támogatások felfüggesztéséről értesítette a magyar szerveket, hanem mindössze újabb információkat kért az átalakított irányítási és ellenőrzési rendszerről. Jack Engwegen Magyarországért felelős részlegvezető gyakorlatilag elnézést kér a kialakult helyzet miatt. Az egyik internetes portál a hét elején arról cikkezett, hogy az …

Olvass tovább »

ápr 29

Logisztikai szövetség: hét év alatt csaknem 27 milliárd forint uniós támogatás

A támogatásoknak köszönhetően optimális esetben – átlagos támogatási intenzitás mellett – összesen 67 milliárd forint értékben valósulhatnak meg fejlesztések – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az MTI-vel. Az MLSZKSZ az új, 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési ciklus indulása alkalmából megfogalmazta a Magyarországra jutó források logisztikai felhasználásának vezérelveit, és azt, hogy álláspontjuk szerint …

Olvass tovább »

ápr 25

Továbbra is lesz uniós támogatás az agrár-erdészeti fejlesztésekre

Agrár-erdészeti fejlesztésre 240 millió forintot fizettek ki Magyarországon a 2013-ig szóló uniós programidőszakban a KPMG összesítése szerint. A most lezárult 2007-2013-as uniós ciklusban Magyarországon összesen 1162 hektárra igényeltek egyszeri, területalapú, vissza nem térítendő támogatást a gazdák agrár-erdészeti fejlesztésre. Az ilyen jogcímen nyújtott támogatás fás legelők létesítését és hasznosítását, a hagyományos, tájjellegű gazdálkodás fenntartását, illetve a …

Olvass tovább »

ápr 16

Új világ jön az uniós pályázatoknál: megszűnik a MAG Zrt.

2014. április 14. volt az utolsó nap a MAG Zrt. életében. Híreink szerint az NFÜ-höz hasonlóan a jövőben a szaktárcák veszik át a legnagyobb közreműködő szervezet feladatait. A MAG Zrt. korábban talán az egyetlen intézmény volt, amelyet nem illetett komoly kritika az uniós pénzek elosztásával kapcsolatban. A 2014-2020-as uniós költségvetési pályázati korszaknak már bizonyosan nem …

Olvass tovább »

ápr 09

Négymilliárdos pályázat fiatal gazdáknak

Négy és fél milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg az idén az eddig is sikeres és nagy érdeklődésre számot tartó fiatal gazda pályázatot a Vidékfejlesztési Minisztérium. A szaktárca szerint a támogatás célja, hogy hozzájáruljon az ifjú agrárszakemberek vállalkozásának elindításához, a birtokstruktúra átalakításához, a mezőgazdaságban dolgozók korösszetételének javításához, s a vidék megtartó erejének növeléséhez. Azok a 18 …

Olvass tovább »

Régebbi bejegyzések «

» Újabb bejegyzések